Dienes Valéria

"...énbelőlem négy rapszódia kerekedett az élet folyamán. Mert négy szerelmem volt: a zene, a matematika, a filozófia és az orkesztika. Mind a négy révén valami többletet kerestem a világból..." (A polihisztor Dienes Valéria önmagáról)Dienes Valéria filozófusnő és táncteoretikus a Babits-ház után következő második házban született 1879. május 25-én Szekszárdon. Gyermekként Valéria gyakran találkozott a nála fiatalabb Babits Mihállyal a Séd patak partján levő házban. Családjaik távoli rokonságban és barátságban is álltak egymással. Babits önéletrajzi ihletésű regényében a Halálfiaiban Valéria és családtagjai kulcsszereplők modelljeivé váltak. A tudósasszony életútját és munkásságát követi végig a kiállítás.

1901-ben az elPortré Dienes Valériárólső öt magyar nő között iratkozhatott be a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre. Matematika-fizika szakot végzett, közben a Zeneakadémia zongoratanszakára is járt. Egyetemi évei alatt ismerkedett meg a matematikus Dienes Pállal, későbbi férjével. 1905-ben együtt doktoráltak: Geiger Valéria filozófiából, matematikából és esztétikából. Házasságkötésük után, a Dienes Valéria nevet használta.

Dienes Valéria 1908-12 között Párizsban a Sorbonne-on a filozófus Henri Bergson előadásait hallgatta, melyek egész életre szóló élményt, eszmei útmutatást adtak számára. Később Bergson műveit fordította magyarra. Bergson-fordításai a magyar filozófiai nyelv megújítását, irodalmi rangra emelését is jelentették. Ezért a munkásságáért 1934-ben Baumgarten-díjat kapott.

A mozdulatművészet ­ Isadora Duncan modern tánca ­ már az első látásra nagy hatással volt Dienes Valériára. Beiratkozott Raymond Duncan görög tornatanfolyamára, s három hónapig tanulta ­ a régi görög vázák alakjainak mozgását idéző ­ gimnasztikát. A Bergson-féle mozdulatpszichológiai gondolat alapján Dienes Valéria dolgozta ki később ennek a mozdulatvilágnak a rendszerét, melyet görög szóval orkesztikának nevezett el. Összefoglaló könyve, az "Orkesztika - Mozdulatrendszer" csak 1996-ben jelenhetett meg.

 


 


Budapesten a tízes években mozdulatművészeti iskolát nyitott, amelynek előadása 1917-ben a magyarországi szabad tánc első színpadi megjelenése volt. Dienes Valéria orkesztikai műsorának nemcsak a mozdulatanyaga volt modern, hanem a mozgással összhangban levő szöveg, dallam is. Ady és Babits verseire is tervezett koreográfiát, s 1917-ben már Bartók-zenére is táncoltak tanítványai.
Portré Dienes Valériáról
A párizsi tanulmányok befejezése után a Tisztviselőtelepen lakott a Dienes házaspár. Férje és Babits évekig kollégák voltak a Tisztviselőtelepi Gimnáziumban. Dienes Valéria költővel kötött gyerekkori barátsága tovább erősödött.

A 20-as évek közepén, Budapesten ismét megnyitotta orkesztikai iskoláját. 1928-ban megalapította a Mozdulatkultúra Egyesületet. Növendékeivel mintegy húsz éven át (1944-ig) nagysikerű mozdulatművészeti műveket alkotott saját szövegkönyvei alapján és adott elő állandó zenei munkatársa, Bárdos Lajos közreműködésével.

A húszas években Dienes Valéria visszatért fiatalkori hitéhez. Prohászka Ottokár fehérvári püspökkel kialakult szellemi és lelki kapcsolata vezette el a modern katolicizmushoz. Az 1960-as évektől kezdve fordította a jezsuita paleontológus és filozófus, Teilhard de Chardin műveit. Maga is bekapcsolódott a szellemi "eszméletcserébe", és sajátos keresztény ihletésű filozófiát dolgozott ki.

A mindig újat kereső, a teljességet kutató filozófus asszony kilencvenkilenc éves korában, 1978. június 8-án búcsúzott el örökre.


 

 

Mélyen hívő tudós nő...

Huszonöt éve halt meg Dienes Valéria

A lexikonok néhány tömör mondatot közölnek Dienes Valériáról, aki a neve elé írt doktori címet akkor szerezte, amikor a nők számára ez még korántsem volt egyszerű. Története a XX. század első éveiben kezdődik, az Erzsébet-nőiskolában tanítónői oklevelet szerez, majd különbözeti vizsgával érettségizik, és így kerül a néhány lány közé, akik már egyetemen folytathatják tanulmányaikat. 1905. június 24-én doktorátust tett filozófia főtárgyból, matematika és esztétika melléktárgyakból. Doktori értekezésének címe: Valóság - Elméletek.

1905 novemberében házasságot kötött Dienes Pál matematikussal, házasságukból két fiú születik, Gedeon és Zoltán.

Első dolgozata francia nyelven jelent meg - és matematika tárgyú. Feltűnést keltett annak idején a matematikusnő munkája, hiszen tudományos tárgykörének jellege is érdekes és úttörő. Filozófus és matematikus. A számok világa nyugtalan szellemét csak rövid időre kötötte le. 1908 és 1912 között Párizsban Bergson előadásait hallgatta, akivel meghitt barátságba került. Dienes Valériának köszönhető, hogy Bergson legfontosabb művei (Idő és szabadság, Teremtő fejlődés, Metafizikai értekezések) magyarul is hozzáférhetőek.

Egyetemi tanulmányaiból hozott materialisztikus szemlélete Bergson hatása alatt teljesen megváltozott. Prohászka Ottokár püspökkel való szellemi kapcsolata pedig ezt azzá a filozófiává mélyítette, melyről minden későbbi (lélektani, metafizikai és művészeti) műve tanúságot tesz.

Ugyancsak Párizsban született meg benne a gondolat, hogy az emberi testet mint geometriai lényt szemlélje. Így alkotta meg mozgásművészeti rendszerét, melyet az ógörög szóval "Orkesztikának" nevezett el. Közben írt, fordított, kiváló munkatársa volt matematikus férjének. Budapestre visszaköltözve harminc esztendeig elsősorban a mozgásművészet tudománya és iskolája kötötte le figyelmét. Misztériumjátékai kulturális eseménynek számítottak. A magyarországi Eucharisztikus Kongresszus alkalmával, közel kilencszáz szereplővel előadott Szent Imre-misztérium külföldön is osztatlan sikert aratott.

1943-ban a magyar filozófiai nyelv fejlesztése terén elért eredményeiért Baumgarten-díjjal jutalmazták. 1944-ben megszűnt orkesztikai iskolája, két évet Angliában töltött, majd visszatért Budapestre. Életének utolsó húsz esztendeje csendes munkával telt - mint mondta: "Többek között nagymama voltam." A nyilvánosság egyre kevesebbet hallott Dienes Valériáról, de szelleme nem fáradt, tevékenysége nem lassult. Túl volt nyolcvanadik esztendején, amikor a Tudományos Akadémia megbízásából hozzálátott John Locke hatalmas műve, az Értekezés az emberi értelemről, majd Teilhard de Chardin francia jezsuita antropológus műveinek fordításához. Fordításában látott napvilágot magyarul először Teilhard válogatott tanulmányainak gyűjteménye Hit az emberben címmel a Szent István Társulat kiadásában (1968).

A filozófus, matematikus, a mozdulattudomány megalkotója, az Aquinói Szent Tamás Társaság tagja, Baumgarten-díjas tudós nő mélyen hívő ember volt. 25 évvel ezelőtt, 1978. június 8-án, életének századik esztendejében hunyt el.

(Az Új Ember-archívum anyagából összeállította: Pottyondy Zsófia)

Istenben élt...

Valéria Istenben élt. Az ő kedvenc gondolata volt az időreform, amelyikben a pillanatot elemezve mindig visszanyúlt a pillanat elé, és mindig idézte a pillanat után a jövőt. És arra jött rá, hogy az időreformban megújuló szemléletnek totális szemléletnek kell lennie, a kezdetet és a véget, a két végtelenséget kell átfogni, mely szüli a pillanatot. Így írja ő maga is kis versében: Jön az Isten, útja titkos út, végtelenből végtelenbe fut.

Valériánk tudta, hogy az ember az Istenből forrásozik. Sorozatos pillanatoknak a műve az ember, de az első pillanat, az első gondolat, akinek szívében él ez a világ, az az Isten. És az Isten gondolatai vannak az ember nyomában, a pillanatunkban, a jelenünkben. És a másik nagy végtelen, az Isten vár és húz bennünket. És ő a pillanatot, a pillanatok végtelen sorát a fejlődésnek a rendjében szemlélte, amellyel különböző sugarakon indulnak el a létezők és tartanak az Omega pont felé állandóan előre, visszafordíthatatlanul és megismerhetetlenül. Ez volt az ő nagy filozófiai sikere és gondolata. Hogy ez evolutio, a fejlődés törvényei ezek.

(Dienes Valéria, századunk nagy keresztény tanújának síremlékét Belon Gellért pécsi segédpüspök szentelte meg. Az 1982. május 27-én elhangzott avatóbeszédből valók a fenti gondolatok.)


 

A XX. SZÁZAD NAGY TANÚJA: Dienes Valéria emlékezete (1879-1978)

- P. Szabó Ferenc SJ jegyzete

 

A XX. század nagy tanúja, Geiger (Dienes) Valéria, filozófus 130 évvel ezelőtt született Szekszárdon. Apja, Geiger Gyula újságíró, anyja Berczelits Erzsébet tanárnő volt. Házuk a Séd patak mellett, Babits Mihályék háza közelében állt. Valéria, akiről Babits a Halálfiai c. regénye hősnőjét, Hintáss Gittát mintázta, Misi játszótársa volt. Később is kapcsolatban maradtak, híreket mindig hallottak egymás családjáról. Közös beszédtémájuk a francia filozófus, Bergson volt, akinek kurzusait Valéria Párizsban hallgatta, és műveit magyarra fordította. Henri Bergson, aki a század elején oly sok gondolkodóra és íróra döntő hatással volt spirituális filozófiájával, Dienes Valéria egész lelki-szellemi életét meghatározta. Meglepő, hogy utolsó naplójegyzeteiben (1977 decemberében) is, amikor visszahajol a kezdetekhez (emlékezés születésére, Dienes Pállal kötött házasságára, első gyermekük, Gedeon szülésére), Bergson sokat emlegetett 8-as termét is idézi: a párizsi College de France-ban itt hallgatta a mester előadásait. Élete átívelt egy századot, 1978-ban hunyt el.

 

Geiger Valéria gyermekkorában vallásos volt. Önéletrajzában így jellemezte életszakaszait: „Az én életem ebből a szempontból három szakaszra oszlik. Nagyjából évtizedekbe keretezhetem: első 20 év gyermekkori, naiv, formális vallásossága, a második húsz év elszakadás istentől és kísérletezés a saját akaratommal, a harmadik és negyedik húsz év és a megkezdett ötödik a hazatérés kísérlete.”

 

Geiger Valéria egyetemi évei alatt ismerkedett meg leendő férjével, az ateista Dienes Pállal, akinek hatására elveszítettei hitét. Szabó Ervin, Jászi Oszkár, meg a Huszadik Század c. folyóirat köréhez tartoztak. De a párizsi évek, Bergson előadásai és a filozófussal kötött személyes kapcsolat révén Valéria lelkileg átalakul. Bergsontól megtanulja azt, hogy az ember több mint a teste, hogy mindegyikünk önteremtő eszmélet, hogy az átélt időn keresztül rányitunk a lét titkára. Az eszmélődő ember, aki az idő végtelene felé kitárul, valami egészen újat fedez fel: az időbeli határtalanságot, mind a múlt, mind a jövő felé. „Eszméletünk múltja – írta Dienes Valéria - ébredésünkkel kezdődik, de ha egyszer ébred, nem tud többé lezárulni. Teremtett lélek csak Teremtőből meríthetett, csak annak képére és hasonlatosságára keletkezhetett.” Valéria ilyen eszmélés útján ébred rá a Transzcendensre. Hosszú külföldi (1920-1923: Bécs, Nizza, Párizs) tartózkodás után két fiával hazatér. (Férje 1919-ben elhagyta, új házasságot kötött.).

 

Dienes Valéria 1923-ban végleg megtért gyermekkori hitéhez. Itthon folytatja a világháború idején elkezdett mozdulatművészetet. Döntő befolyással lesz lelki életére 1924-1927 között a Prohászkával kötött szellemi-lelki barátság. A püspök halála után az ő szellemiségét havi „lelkiórák” tartása keretében ápolják. A Prohászkával való kapcsolatnál is, meg a hatvanas évek Teilhard-fordításainál is, Bergson filozófiája marad a kapocs.

 

Dienes Valéria a hatvanas-hetvenes években Teilhard de Chardin írásaiból fordított (Hit az emberben). Amikor a fordítás engedélyezése ügyében 1965-ben Párizsban elkísértem a Teilhard-Alapítványhoz, akkor ismerkedtünk meg. Utána leveleztünk. (Levelezésünket kiadtam a Dienes Valéria önmagáról c. összeállításomban.) A hetvenes években, amikor már hazalátogattam, párszor felkerestem a Levendula utcában. Egyik alkalommal felhívta Pestre lelkiatyját, Belon Gellért püspököt, aki Prohászka-kutatással foglalkozott: vele is jó barátok lettünk. Vali néni Belon Gellértnek is, majd később nekem is elmondta élettörténetét, 1923-as megtérését, amelyet a Hajnalvárás c. kötetben (SZIT, 1983) olvashatunk. Érdekes epizód: a kommunista időkben Dienes Valériát hosszú ideig elfelejtették, de 1975-ben Vitányi Iván készített vele egy nagy sikerű tv-interjút. Szó volt abban a Babits- és Bergson-kapcsolatokról, a Jászi Oszkár és Szabó Ervin köréről, de amikor Vali néni elkezdte mondani, hogy „most már nem vagyok materialista”, Vitányi Iván félbeszakította. Ezért, ismerve Vali néni élettörténetét, kiegészítettem a nyomtatásban is megjelent Vitányi-interjút egy „pótlással” innen a Vatikáni Rádiótól a kihagyott megtérési történetével. (A Vatikáni Rádió adását Rónay György közölte a Vigilia 1976/3. számában.)

 

Most ide iktatom a történetet úgy, ahogy Vali néni Belon Gellértnek elmondta.

 

(1923-ban, hazatérésem után ) „először Pápára mentem, mert édesanyámnak ott volt lakása, és én egy évig ott éltem. Volt ott egy ferences páter, Arkangyalnak hívták. Ez alatt az év alatt én még nem voltam katolikus. Emlékszem, a bencések nézték a két kisgyereket s mondták egymásnak: Nézd, ez a két kisfiú, akit világi morál szerint nevelnek! Ennek a tanévnek a vége felé nekem valamiért el kellett mennem Budapestre. Megálltam Domokos Lászlónénál, akinek az Új Iskolája volt. (Orkesztikai iskola.) Egyik napon nagyon fáradt voltam, és bementem a Ferenciek templomába, ahol ki volt téve az Oltáriszentség. Leültem és gondolkoztam. Azt gondoltam – de teljesen sivárul –, milyen volna, ha én meggyónnék? Aztán kimentem és próbáltam tovább járni az én utaimat. Arra az időre másodszor is odakerültem, és megint bementem a templomba. Ugyanazon a napon. Hát milyen volna? – Hát akkor megtudod, ha megpróbálod! Akkor elővettem egy papirost s elkezdtem összeírni egész eddigi életemet, mintha csak úgy vezettek volna. Nem is úgy, inkább mintha magamat vezetném. Megfordultam, és bementem abba a gyóntató helyiségbe, beléptem a legelső gyóntatószékbe, ami szabad volt, és azt mondtam, hogy én most egy életgyónást akarok végezni. És elkezdtem mondani. Körülbelül háromnegyed óráig tarthatott. Amikor mindent elmondtam, akkor (a páter) feloldozott és azt mondta, hogy másnap menjek áldozni. Mondtam neki: Nézze, én nem egészen hiszem azt, hogy ott van a Krisztus! Odaállhatok én ezzel a lélekkel? – Azt felelte: Oda! Csak mikor már megy, akkor csak annyit gondoljon, hogy ’szeretném elhinni, ha tudnám’. Csak szeretném elhinni! S aztán menjen oda és áldozzon. Másnap reggel mentem. Odamentem ezzel a gondolattal. És csak arra emlékszem, hogy amikor vettem a Krisztust és visszamentem a helyemre, akkor olyan zokogás fogott el, hogy alig tudtam magamhoz térni. Aznap egész nap rengeteg dolgom volt. …(Este a szobámban, amikor eloltottam a lámpát), „akkor egyszerre olyan érzés fogott el, hogy ez a szoba tele van, s hogy az Valaki, akivel tele van, s hogy az itt van, és én magam sem tudom, de az biztos, hogy az egy erős jelenlét, hogy csak úgy zengett bennem Isten, Isten…”

 

Napjainkban André Frossard megtérésének története hasonlít Dienes Valéria megtéréséhez: „Isten létezik: találkoztam vele.”

 

Dienes Valériával gyakran beszélgettünk, leveleztünk arról, amit ő „eszméletcserének” nevezett, és amelyről több feljegyzést találunk a hetvenes évek naplóiban. (Erről bővebben írtam a Prohászka ébresztése II. kötetében.) Dienes Valéria- Bergson- Teilhard – Prohászka gondolatcseréjéről, eszméletük sajátos ozmózisáról van szó. Vali néni 1972. jan. 23-i levelében ezeket írta nekem: „Talán emlékszik, Feri, milyen vonalakon jár a gondolatom. Ha az ember életének már tizedik évtizedében él, nagyon kimélyül az időgondolat, a nem-idő, és olyan különös, meglepő eszmefüzérek alakulnak, kivált ha Bergsonnal, Prohászkával és Teilhard ’mezőnyein’ sétál az ember. És Jézus emberi eszmélete ennek a három léleknek világításában.” - Vali néni hajnali naplójegyzetei tanúskodnak arról, hogy az ő lelkében jött létre az „eszméletcsere”; végül Teilhard de Chardin Krisztus-központú víziója és Prohászka eucharisztikus misztikája átélésével továbbfejlesztette a katolicizmus küszöbéig eljutott Bergson spiritualizmusát. (Valéria hagyatékában megtaláltam Bergson „Az erkölcs és a vallás két forrása” című utolsó nagy művének fordítását. E művében a Teremtő fejlődés szerzője eljutott a Szeretet-Istenig. E várva-várt könyvet 1933-ban nagy lelkesedéssel ismertette Babits Mihály. (Valéria fordítását 2002-ben megjelentettem a Szent István Társulatnál.)

 

Befejezésül álljon itt egy részlet Vali néni szentmiséről szóló eszmélődéséből: az Úr emlékezetét megjelenítő szavakról elmélkedik (1971. május 21., Miénk az idő, 289):

„..Az Én Emlékezetem”. És valamit kell az emberiségnek ezentúl folytonosan cselekednie erre az Emlékezetre. Az Ő Emlékezetére. Kinyitotta már valaki ezt az ablakot? Kinézett-e valaki annak távlatába? Tudom: Ottokár, Henrik, Péter (Prohászka, Bergson, Teilhard). Ezért jöttek. Ez volt Ígéretéletük tartalma. Mind a hárman ezért a szentmiséért jöttek, ezért az időbontó Szentmiséért, és az a Bergson, aki nem hagyta el zsidóságát, de Isten tette kereszténnyé, ő mondta meg először ennek az Emlékezet szónak értelmét, mikor még nem is merte egynél többször kiírni Isten nevét a Teremtő Fejlődésben. Igen, most megérkeztem ehhez a három lélekhez, éspedig a szentmise Emlékezet szavánál. Most már tudom. Ennek a három léleknek Ígéretélete az örökkévalóságból hozza nekünk Jézus Emlékezetét! Emberi emlékezetet. Isteni emlékezetet. És a mi Reá való emlékezésünket. – Istenem! Tartsd meg bennem ezt a fonalat. Ezt a valóságosan élő és teljesen szellemi sugarú gondolatfilumot, amelynek – érzem – hogy élete van, mert megkaptam, a ’Vigasztalást’ ma reggel azzal, hogy…’nem volt hiába’. Gratias! Ámen, Jézus!”